Püspök Szilvia

Püspök Szilvia vagyok, testépítő – fitness sportedző. Az én történetem nem a szokásos fogyós, átalakulós sztori. Sohasem voltam túlsúlyos, éppen ellenkezőleg, régen egészen vékony voltam, és csak álmodoztam arról, hogy egyszer formásabb fizikumom lesz. Ebből a helyzetből a kettlebell lendített ki és indított el az aktív és teljes élet felé vezető úton. Ennek köszönhetően erős, energikus és ami a legfontosabb egészséges nővé váltam, ami persze nem mehetett volna kemény munka, elhivatottság, és megfelelő edzői kontroll nélkül. A kezdeti megszállottság amivel belevágtam az edzésekbe, az mára a szenvedélyemmé vált. 2014-ben megismerkedtem a Strongfirst edzésmódszer alapjaival, amit annyira megszerettem, hogy 2016-ban nemzetközi instruktori vizsgát tettem és a következő három évben már csoportos edzéseket tartottam. Az évek során ráismertem arra, hogy a fitness, számomra egy véget nem érő tanulási folyamat amely végtelen lehetőséget biztosít ahhoz, hogy tapasztaljak és fejlődjek.

Tudnod kell, hogy az igazi átalakulás a fejedben történik.

Edzőként meggyőződésem, hogy a következetes és fegyelmezett hozzáállás ugyanúgy nélkülözhetetlen mint egy jó edzésterv vagy egy szabályosan kivitelezett gyakorlat. Hiszem, hogy nem annyira a „mit” mint leginkább a „hogyan” számít.

Az információ őrületes iramban ömlik ránk, ami régen magától érthetődő volt ma már egyáltalán nem tűnik kőbe vésett szabálynak. Ha nem tudod, hogy hol kezdd el, vagy ha az alábbiak közül valamelyik állítás igaz rád:

-mozgásszegény életmódot folytatsz,

-ülőmunkát végzel,

-nincs erőd és energiád,

-fogyni szeretnél,

-vagy a testkompozíciódon javítani,

-izmosodnál,

-ha szívesen megismernéd a kettlebell alapjait, a sajáttestúlyos edzést és a tartásjavító tornát

-ha célod egy egészséges életmód kialakítása, és fenntartása,

-és úgy általában fittnek lenni és jól érezni magad a bőrödben

úgy keress bátran a recepción, vagy személyesen az UniFitben és ne feledd:

Áldozat nélkül nincs győzelem. 

Elérhetőség: +36 30 933 2493