Zsolti
Átalakító / Zsolti / Nagyon profi, minden gyakorlatot bemutat

Nagyon profi, minden gyakorlatot bemutat
a1 img

Nagyjából három hete döntöttem el, hogy fogyni szeretnék. Első lépésnek vettem egy bérletet a konditerembe. Ez után láttam, hogy indul egy mentor program, aminek keretében személyi edzők választanak ki néhány szerencsést, akiknek segítenek elérni a céljaikat, gondoltam, hogy miért ne, hátha sikerül. Kitöltöttem a jelentkezést, és pár nap múlva örömmel olvastam az e-mailt, hogy sikerült, bekerülök a programba.

Izgatottan mentem a megbeszélésre, kíváncsi voltam a részletekre. Már az elején megbeszéltük, hogy ez nem kis munka, nem kis feladat, de ha van cél és kitartás, akkor bármi lehetséges. Így kezdtünk bele az edzésekbe, határozottan és elszántan.

Még csak kettő hete tart, de már érezhető a változás, javult a közérzetem, kevesebbet alszom, de mégis pihentebben kelek. Mindig úgy indulok el az edzésre, hogy tudom, hogy nehéz lesz, de azt is, hogy megéri, csak egy cél lebeg a szemem előtt, hogy fogyjak.

Ebben hatalmas segítséget kapok az edzőmtől, Vadimtól, elképesztően jól motivál, biztat, dicsér, ha azt megérdemlem. Ez nagyon fontos számomra, hogy mikor azt érzem, hogy nem megy az adott gyakorlat, akkor ő mondja, hogy „Gyerünk Zsolti, menni fog!” és igaza van, mert megy is.

Nagyon profi, minden gyakorlatot bemutat, hogy mindent úgy csináljak, ahogy kell. Megvan benne a kellő szigor, de nagyon emberséges is egyben. Gyakorlatok közben jókat lehet vele beszélni, viccelődni. Átbeszéltük az étrendet is, elmondta, hogy miből, mennyit és mikor szabad enni.

Az edzések mindig nagyon változatosak, hét edzésünk volt eddig együtt, de még kétszer talán az egyik gépet sem használtuk. Mindig jön valami újdonság, és ez is jó, mert nem lehet belefásulni egy gyakorlatba, egy gépbe. Ebben ugye nagy segítség, hogy a terem nagyon jól felszerelt, minden gép megtalálható, ami elengedhetetlen a munkához.

Összességében örülök, hogy benne vagyok ebben a programban, és alig várom az edzéseket, mert bár minden nap megszenvedek, de tudom, hogy megéri, és ez a lényeg.

Szóval köszönöm, hogy részese lehetek a programnak! Csak a cél lebeg a szemem előtt, és tudom, hogy sikerülni fog, ez motivál mindig, akkor is, ha épp nagyon nehéz tartani az étrendet.

Izabella

Izabella

Kinga

Kinga

Bianka

Bianka

Zsófi

Zsófi